Kétségbeesettek és tanácstalanok az emberek, amikor valami olyan kár történik az autójukkal, amit a biztosító fizet. Ott a kezében a kék-sárga kárbejelentő, de merre induljon? Mit csináljon vele?
A következő lehetőségek vannak:
- amelyik biztosító fizeti a kárt ( felelősségi kár esetén az okozó biztosítója, Casco esetén értelemszerűen, ahol a Casco van), annak a kirendeltségét kell felkeresni, ahol rögzítik a kárt
- számítógépen online is bejelenthető, meg kell keresni a honlapját és ott megadható minden adat. Ha ez mégsem sikerül (párszor mi jártunk így) van telefonszám, az ügyfélszolgálatos felveszi az adatokat
- a szerviz, ahol javítva lesz az autó, szívesen segít a bejelentésben. Legalább is mi megtesszük.
Mi történik a bejelentés után?
Türelmesen várni kell a kárszakértőt. Általában 72 órán belül kell megérkeznie. A találkozó előtt időpontot és helyszínt egyeztet a károsulttal.
Ha mi javítunk egy autót, azt kérjük, hogy nálunk legyen a szemle, mert jobb ott mindjárt az elején egyeztetni a szakértővel, hogy mi javítható és mit vesz cserére. Mi már nagyjából a kár összegét is megbecsüljük, így , ha felajánl valami összeget a biztosító, meg tudjuk mondani, hogy elfogadható vagy sem.
Mit kell vinni, ha jön a kárszakértő?
- a kék-sárga kárbejelentőt
- az autó forgalmiját
- a jogosítványt
- törzskönyvet
- ha nincs törzskönyv, akkor meg kell mondani, hogy melyik banknál van hitel az autón
Mi történik a szemle után?
Meg lehet javíttatni az autót. Vagy fel lehet venni a biztosító által felajánlott pénzt és az autó úgy marad. Ez mindig az adott helyzettől függ.
Hogyan fizet a biztosító?
Ha minden papír rendben van, az okozó is visszaküldte az elismerő nyilatkozatot, hogy ő volt a ludas, akkor háromféleképpen történhet a kifizetés
- A szerviz által kiállított számla alapján fizet a károsultnak, aki a javítást már kifizette a javítónak
- A szerviz által kiállított számla alapján a javítónak fizet, aki meghatalmazást kapott a károsulttól
- Számla nélkül fizet egy felajánlott összeget a károsultnak
Mikor fizet a biztosító?
A kár elszenvedésétől számítva kb. 4-6 hét jobb esetben a kár kifizetése. Attól függ, melyik biztosító az illetékes. Türelem és zaklatni kell őket, mert szeretnek ülni a pénzen!
Ha bármiben segíteni tudunk kár esetén, keressetek Sümegen , a Korona u. 4. alatt vagy telefonon a 87/550-205-ös számon.
Néhány kép a műhelyről és munkáinkról: